Nyomdai kislexikon

 

Az írás mechanikai sokszorosításának, vagyis a nyomdaipar kialakulásának igénye ősrégi dolog. Különféle pecsétnyomókat és bélyegzőket már az ókorban is használtak.

Kínában már a 8. században alkalmazták a magasnyomtatás kezdetleges formáját, a fadúcos nyomtatást. A 11. században egy kínai kovács pedig már mozgatható nyomóelemeket használt, amelyeket puha kerámiából vésett ki, és égetéssel szilárdított meg.

A kor szükségszerű követelménye, a könyvnyomtatás feltalálása a 15. században Gutenberg nevéhez fűződik. A sokáig egyeduralkodó magasnyomtatás mellett a 18. században megjelent a síknyomtatás (amelyből időközben kifejlődött az ofszetnyomtatás), a 19. században pedig a szitanyomtatás, melyet főként a textiliparban alkalmaztak. A 20. század elejére tökéletesítették a mélynyomtatást is, ahol már nem kézzel vésték a formákat, hanem savas maratással finomabb árnyalatok visszaadását is lehetővé tették.

Az azóta eltelt időszakban a nyomdaipar ugrásszerű fejlődési szakaszon ment át.

A számítástechnika fejlődésével a digitális eljárások fokozatosan beépültek a nyomdaiparba. Először a fényszedésnél jelentek meg szövegek szerkesztésénél, tördelésénél és a fényképészetben, majd a nyomóforma-készítésben is a CtP megjelenésével.

A példányszámok csökkenése, egyes kiadványok nagy mérete és a nagyon rövid átfutási idők mára indokolttá tették a digitális nyomtatás térhódítását is.

 

Felhasználónév:
Jelszó: